Sokan nem tudják és én is csak a napokban tudtam meg, hogy a Reszkessetek betörők, másik nevén Home alone-nak készült egy ötödik része is. Először meglepődtem, mert nem gondoltam, hogy fog készülni bármiféle folytatás a sorozatnak. Az első két rész nagyon jó volt. A többi sem volt nagyon vészes, én olyan egyszer nézhetőnek mondanám a hármast és a négyest. 

Az ötös részben nem egy, hanem két gyerek marad otthon. Nem mondanám rossznak ezt a részt sem, de azt meg kell mondani, hogy nincs meg benne az a hangulat, amit az első kettőben végig megvolt. A karakterek is kissé sablonosak lettek. Szerintem legfőbb baja a sorozatnak az, hogy már nem igazán tudnak kitalálni új csapdákat, ezért a részekben ugyanazok a csapdák ismétlődnek.Még nagy baj volt, hogy én ezen a részen nem röhögtem, pedig az eddigieken mindig röhögtem legalább egy-egy sort. 

De azért nem mondom azt, hogy az ember ne nézze meg, mert a csapdák jók, csak már nincs benne túl sok ötlet. Olyan egyszer kétszer meglehet nézni ezt a részt is, csak mint az utóbbi kettő, már ez sem lett kiemelkedő. 

• történet: 10/5
• szereplők: 10/6
• megvalósítás: 10/7
• összegezve: 10/6

Házi dolgozat

Az életedben, milyen szerepet tölt be a sport?

Kedves tanár úr! Nagyon örülök ennek a szellemes feladatnak, de miért kell kínozni a gyereket? Köztudott, hogy egyik tanárt sem érdekli, mi van, a gyerekkel csak egyszerűen nem tudnak normális házit adni. Kérdem én ekkor: Miért kell egyáltalán házit adni testnevelésből? A válasz, persze egyszerű, hogy a diákok ne tudjanak egy percet se pihenni. Belegondolt már bármely felnőtt, hogy milyen rossz az, ha hazamegy és csak tanul? Nem bántásként akarom mondani, de a felnőttek legalább ötven százaléka lusta és nem dolgozik semmit. Nehogy megsértődjön az előbb írottakon, mert tényleg nem bántásként írtam. Csak valahova lekell írni azt, hogy a diákok, milyen sanyarú életet élnek.

Most rátérek a kérdésre. Hát a sport. Most hazudhatnék itt, de annak gyakorlatilag semmi értelme. A fentebb látható írásomból kiszűrhető, hogy a diákságnak egy perc nyugta sincs, így mégis ki a csuda érne rá sportolni? És nem vagyok lusta, egyszerűen nincs rá időm. Egyébként meg úgy is bevezették a mindennapos testnevelés, szóval az alap mozgásom meg van minden napra. Had ne mondjam ki, hogy mi a véleményem az öt napos testnevelésről, de egyet mondhatok, hogy a véleményem eléggé megsértené a tanári közösséget, így ez inkább kihagyom. Összességében a sport az én életemben, csak annyit tölt be, hogy elvesztegetek mindennap negyvenöt percet vele.

Oktató célú befejezés: Kérem többet, ne adjon ilyen feladatot. Tényleg ez a mániájuk a tanároknak? Nos, remélem, jó kedvel, olvassa beadandómat.

Kaszt Dorka 

Ez egy kis történet. Remélem tetszeni fog. 

 Házi dolgozat:

Az életem

Kedves, tanárnő! Ez a lapot azért írom, mert ön azzal keseríti meg életemet, hogy a mindennapi gondok mellett még erre a nyomorult levélre is oda kelljen figyelnem. De nehogy megsértődjön, ezt nem bántásként írom, csak egyszer kétszer a tanár is belegondolhatna, hogy a diákoknak is van magán élete, amivel ugyanúgy elfoglaltak, mint bármely felnőtt. Ráadásul egy tizenhat éves tinédzser lány nem biztos, hogy egyáltalán leakar írni bármit is. Nos, ha már tényleg feladta ez a levélírást, akkor írok pár sort. Hogyha önnek ez okoz boldogságot.

A nevem Kaszt Dorka, és mint nemrég említettem tizenhat éves vagyok. Budapesten élek, ezt nem részletezném, ha még is kíváncsi rá úgyis bent van az irataim között. Van három testvérem egy bátyám és két húgom. Most már elég kevés családban, de az enyémben a szüleim nem váltak el, sőt nagyon boldogok együtt, néha már túlságosan is. Bátyám már végzett a gimnáziumban és ezek után úgy döntött lecseréli családját haverjaira, nem mintha neheztelnék rá tuti én is ezt fogom csinálni, főleg, hogy két húgom a kibírhatatlannál is kibírhatatlanabb. Pedig nem is ikertestvérek. Az egyikük tizenkettő, a másik, pedig tíz éves. Van még egy macskám, aki engem, vagyis úgy gondolom, hogy nagyon szeret, nem úgy, mint húgaimat, akiket ki nem állhat. A neve Ketchup, egy kisebb incidens miatt lett ez a neve. Még mi a csudát írjak? Egy lakóházban élünk, ami öt emeletes és mi a negyediken lakunk. Az egyik szomszédunk vérbeli rocker, ami számomra nem jelent gondot, mivel nagyon szeretem a rock zenét, csak a másik szomszédunk már kevésbé. Egy rendmániás házaspárról van szó, akik mindenben a tökéletességre törekszenek. Egyszer voltam náluk vendégségben és nem engedték, hogy leüljek, mert, hogy gyerek vagyok és összefogom mocskolni az Angliából hozatott bőrszéküket. Nem is értem, hogy ezek után, miért akadtak ki azon, hogy én és bátyám egy kicsit „szépítettünk” a széken. Azóta egyszer sem voltam náluk, de őszintén, szólva nem is érdekel. Minél kevesebbet voltam rendmániáséknál, annál többet voltam a másik szomszédomba. Ahol, ugye rocker lakot. Végül össze jöttünk, és ne mondja majd, hogy túl nagy a korkülönbség, mert csupán három év van köztünk. Ő első éves egyetemista én meg másodikos gimnazista vagyok, ez azért még nem a világ vége.

Remélem tetszett a levelem és, ha lehetséges ezek után értelmesebb házi feladatot adjon a diákjainak. Megértését köszönöm.

Kaszt Dorka

Ez egy nagyon furcsa történet volt először számomra, mert nem erre számítottam mikor elkezdtem nézni. Ebbe a 25 részes animébe annyi dolog volt benne és annyira fordulatos volt, hogy azonnal az egyik kedvenc animém lett. 

Összefoglaló:

A főszereplője Adachi Momo, akinek az úszás miatt sötétebb a bőre, mint egy átlagos lánynak. Van egy osztálytársa Sae, akit a legjobb barátjának tart. A történet folyamán megismerhetünk még két fiút is, akik Momo-ba lesznek szerelmesek. És kiderül, hogy nem minden az, aminek látszik...

Műfaj:

romantikus, szerelmi háromszög, rivális, iskolai, dráma, shoujo, vígjáték

Vélemény:

Spoiler! Nagyon megdöbbentett, hogy van ennyire gonosz ember, mint Sae. De tényleg, hogy lehet valaki, ilyen borzasztóan gonosz? Igazából az utolsó rész nem tetszett, de addig minden nagyon jó volt. Minden megvolt benne, ami egy romantikus, szerelmi háromszögről szóló történetben meg kell, hogy legyen. Volt sok izgalmas rész. Volt, olyan hogy majdnem betörtem a számítógépem képernyőjét, annyira dühös voltam. 

Összességében csak, olyan embereknek ajánlanám, akik e műfajú történeteket szeretik. Mert ez egy nagyon drámai romantikus történet, amiben kiderül, hogy az ember kiben bízhat és kiben nem. 

(szerkesztve) 

Ez a könyv, mikor olvastam nagyon tetszett. Legfőbb oka az volt, hogy itt a történetet nem csak egy, hanem két szemszögből olvashattuk végig. És, így a történet sokkal élvezhetőbb volt. 

Történet: Van egy tizennyolc éves lány Holly, meg egy húszas éveiben járó rockzenekarban játszó dobos Dominick. Véletlenül, pont egy hajóútra mennek és egy paprikaspray, miatt színészkedniük kell. 

Vélemény: Mint nemrég említettem a két szemszögből való olvasat nagyon tetszett. A cselekménye jó volt és kidolgozott. Az írónő nem kapkodott el semmit. Nagyon vidám történet. Legfőképpen, olyan embereknek ajánlanám, akik szeretik a romantikus ifjúsági regényeket, meg azoknak ajánlanám még, akik szeretik a két nézőpontból íródott történeteket. És akik nem szeretik a drámaibb műveket, azoknak nem ajánlanám, mert azért előfordul benne egypár drámai pillanat. 

• történet: 9/10
• szereplők: 10/10
• írásmód: 10/10
• összegezve: 9/10

Többször elolvasható könyv. 

Mit tennél, ha rád támadna ötezer ember?

a. Mosolyra húznád szádat és ezt mondanád: Azt hiszitek legyőzhettek engem?

b. Pánikba esnél és segítségért kiáltoznál.

c. Okosan kicseleznéd mindegyiket. 

d. Hívnád a hullaházat, mivel úgysincs semmi remény arra, hogy túléld.

e. Egy csapással kiütnéd mindegyiket.

f. Megpróbálnál elmenekülni.

g. Imádkoznál. 

Mit gondolsz a főzésről?

a. Rajtam kívül senki nem tud főzni.

b. Megijedek, ha elkezd valami csipogni a sütőnél.

c. Okosságommal  bármit megoldok.

d. Tuti, hogy a ház romokban fog heverni.

e. Egy pillanat alatt kész lenne az étel.

f. Bele sem kezdek. 

g. Reménykedek, hogy minden jól sül el.

Ha, szembe jönne veled szerelmed, egy másik embert átkarolva. Mit tennél?

a. Beleröhögnék a képébe és ezt mondanám: Neked egy ilyen kell?

b. Pánikba esek.

c. Az gondolom biztos valami rokona.

d. Rögtön szívrohamot kapnék.

e. Azonnal kiütném ellenfelem.

f. Hagyom had kapja meg a másik. 

g. Imádkozom, hogy csak valami rokona legyen. 

Szoktál templomba járni?

a. Egy olyan személynek, amilyen én vagyok nem kell templomokba járni.

b. Megijedek a nagy épületektől.

c. Az okos emberek mind elmennek.

d. Félek, hogyha bemegyek elrontok mindent.

e. Hamar vége lenne. 

f. Nem nekem való.

g. Természetesen. 

Ha találsz egy aranyos cicát az út szélén mit teszel?

a. Nálam nem aranyosabb.

b. Frászt kapom tőle.

c. Beviszem egy fedett helyre. 

d. Félek, ha hozzányúlok valami baja esik.

e. Eltaposnám.

f. Inkább elsétálok mellette.

g. Imádkozok, hogy valaki magához vegye.

Nézd meg, hogy, melyik betűből van a legtöbbed és, amiből a legtöbb van annak olvasd el a magyarázatát. 

Sziasztok, arra gondoltam, hogy most ajánlok pár számomra nagyon értékes animéket számotokra. Remélem tetszeni fog! :) 

• Winter Sonata: ez egy komoly anime (bár koreai, szóval nem is teljes mértékbe anime, de most maradjunk ennél), szóval aki egy vígjátékot keress annak ne igazán való. Ez az anime egy koreai sorozatból készült adaptáció. Azoknak ajánlanám, akik inkább az elgondolkodtató, tragikus történeteket szeretik, jó sok drámával keverve. 
• Golden time: én ezt az animét sem sorolnám a vígjátékhoz, bár itt, azért találhatóak benne vidám részek is. Egy kicsit depressziós anime. Két szálon megy a történet és szerintem az egyik szál jó, a másik kevésbé, de ettől függetlenül a végére egy fantasztikus történetet kapunk. 
• Peach girl: nagyon jó anime. Egy negatívumot tudnék mondani az, pedig az, hogy akinek ilyen barátai vannak, mint itt a főszereplőnek annak, inkább ne legyenek barátai, ahogy a mondás is mondja, akinek ilyen barátai vannak, nincs szüksége ellenségre. 
• Nodame cantabile: mint az előző három ez is romantikus anime. De itt a legfőbb a zene, és szerintem ez az anime nagyon szuper. Vidám, olyan felszabadult, de néhol komoly is tud lenni. Egyedül a rajzolásába tudok belekötni, mert az elég furcsa (most már nem gondolom annak). Azóta láttam a többi évadát is, azokat is nagyon ajánlom, még jobbá teszik a történetet. 

Most ennyit ajánlanék, remélem találsz kedvedre valót ezek közül!

(szerkesztve)

 - Anya! Apa! Hogy tehettétek? – ugrottam eléjük. Ami miatt ők, úgy megijedtek, hogy ők is felugrottak.

- Dori, miről beszélsz? – kérdezte anyukám ártatlan hangon.

- Szerinted?

- Nem tudom.

- Hogy hívhattál ide egy fiút!?

- Ja, az. – eset le neki a tantusz.

- Igen az!

- Mi olyan rossz? – kérdezte továbbra is ártatlan hangon.

- Az, hogy idegesítő!

- Mondod ezt te. – lépet mellém nővérem. – Anya! Én most nagyon hálás vagyok nektek! – áradozott. – De képzeljétek, Dorina tönkre tette a cuccaimat. – nyafogott.

- Úgy sajnálom. – mondtam ártatlan hangon. A hazudozásban az egész család tehetséges.

- Már bocsánatot kért érte. – mondta anya. Éljen a hazug énem! Bár hozzá kell tenni én tényleg nem akartam elrontani a dolgait csak egyszerűen útban voltak.

- Miért hiszel mindig neki? – kérdezte sértődötten nővérem.

- Mert én soha nem csinálok semmi rosszat. – szónokoltam tovább.

- Fogd be!

- Majd pont te fogod megmondani, hogy mit tehetek és mit nem!

- Ühm! – szólalt meg hátam mögül egy hang. – Ne, haragudjatok, de ez már elég unalmas. – mondta Fogyi.

- Á, te vagy az Dominik! – mondta anyukám vidáman.

- Domonkos. – javította ki.

- Gyere, Dominik megmutatom a vendégszobát. – mondta tovább anyukám. Szóval, hát az anyukám, mit ne mondjak kicsit néha idióta.

- Megyek veletek! – futott utánuk Zsuzsanna. Az előszobában már csak én és apukám álltunk.

- Ő, meg ki volt? – kérdezte.

- Neked kéne tudnod. – válaszoltam.

- Tudod, hogy az ilyen dolgokat anyád meg sem beszéli velem.

- Hát, ő Fogyi. Aki egész nyáron engem fog őrjíteni. – mutattam be apámnak, újdonsült vendégünket.

- És én erről, miért csak most tudok meg dolgokat?

- Ne, tőlem kérdezd. Én is csak ma tudtam meg. – válaszoltam és utána kimentem még kosarazni egy kicsit a hátsókertbe.

- Dori, kész a vacsora! – szólt ki nekem anyukám.

- Oké, de ne szólíts Dorinak! – mondtam. Leültünk az asztalhoz, ami szokás szerint tele volt ételekkel, amibe az volt a rossz, hogy végül csomó étel a kukába került. Ezért mindig borzasztó sokat kell enni, nehogy az étel pocsékba menjen. Szóval leültünk, csak annyival volt másabb az egész, hogy Fogyi is ott ült velem szemben.

- Fogyi, ide tudnád adni a kenyeres tálcát? – kértem szépen.

- Tessék, Dori. – mondta mosolyogva.

- Ne, hívj Dorinak!

- Akkor te, ne hívj Fogyinak!

- Dori, evés közbe, ne beszélj. – szólt rám anya.

- Rád is vonatkozik! – mondtam anyukámnak.

- Mi, Dori?

- Hagyjuk. – mondtam sóhajtozva.

- Köszönöm szépen most már jól lak…- kezdett bele Fogyi, de miután apa és én fenyegetően néztünk rá, inkább ezt mondta: „Köszönöm szépen most még kérnék. „. Nem fog miatta kidobásra kerülni az étel! Mind hárman hányás közeli állapotban voltunk a vacsora végére.

- Dori, Zsuzsi, eltudnátok mosogatni? – kérdezte apa.

- Persze. – nyöszörögtem.

- Akkor jó éjt. – mondta apa és anyával együtt elmentek a szobájukba.

- Dorina, mosogass el! – utasított nővérem és elment.

- Jó család. – mondta nyöszörögve Fogyi.

- Ugye? – és ezután elkezdtünk röhögni.

- Segítek elmosogatni. – ajánlotta fel.

- Köszi. – mondtam. – Várj!

- Mi az?

- Nem tudok felállni.

- Én sem. – mondta.

- Csak én érzem, úgy hogy ez a hasfájás nem fog egy hamar elmúlni? – kérdeztem. És erre is csak röhögni tudtunk, amennyire a hasfájás engedte.

- Nagyon mozgalmas nap volt. – mondta.

- És ez még csak a kezdet.

- Már csak két és fél hónap, azt fél lábbal is kibírom.

- Majd, meglátjuk. – mondtam.

Összegezve a mai napomat EGYÁLTALÁN nem ilyennek képzeltem el, de ha nem, így történt volna megint csak egy, újabb unalmas nap lett volna.  

 - Mi van?! – kérdezte ő.

- Az, hogy én a Faragó utca 7. szám alatt lakom. – mondtam neki.

- De az nem lehet. –

- Remélem is! Tényleg, nincs kedvem még egy fiúval is együtt élni. – mondtam.

- Hát nekem sem lányokkal! – vágott vissza.

- Na, mindegy nyugodjunk le és gondoljuk át a helyzetet. – mondtam. – Szóval te, azért jöttél ide, mert az én szüleim meghívtak, hogy lakj itt? –

- Azt hiszem.. – mondta zavartan.

- Ez simán ellehet hinni. Már csodálkoztam volna, hogyha nem csinálnak volna semmi h*lyeséget. –

- Szóval a szüleid, meghívnak egy idegen fiút, egész nyárra úgy, hogy van két lányuk. Ez kicsit sem gáz. –

- Most gyakorlatilag, azt mondtad a szüleimre, hogy totál idióták. Bár ez szerintem is, így van. –

- Te tényleg mindig kimondod, amire éppen gondolsz. – röhögte el magát.

- Megjöttünk. – mutattam egy kicsi fehér színű házra.

- Ti ebben laktok? –

- Nem, azért mutatattam erre, hogy megkérdezd ezt az értelmes kérdés. Persze, hogy itt!

- Nem kéne ilyen bunkónak lenni. – válaszolta sértődötten.

- Bejössz, vagy még itt várjak veled, míg be nem sötétedik.

- Inkább itt maradok.

- Jó, szia.

- Még is megyek!

- Akkor, gyere! – mondtam már kissé idegesen. Komolyan mondom, eddig csak a cicababa nővéremet kellett kibírnom, most meg csatlakozik hozzá egy értelmi fogyatékos! Hihetetlen! Beléptünk a házba, de úgy tűnt még csak mi ketten vagyunk itt.

- Szép ház. – mondta.

- Ja, gondolom.

- A szüleid, hol vannak?

- Valószínűleg dolgoznak nagyokos.

- Itt dolgoznak az emberek?

- Á, dehogyis. – mondtam gúnyosan.

- Az én szüleim nem dolgoznak.

- Nem jöttem volna rá.  – válaszoltam továbbra is gúnyos hangon. – Na, figyelj Fogyi! Én megyek a hátsókertbe kosarazni, te csinálj azt, amit akarsz.

- Mi az, hogy Fogyi!?

- Hát a neved. – mondtam nyugodt hangon.

- Az én nevem Domonkos!

- De a Fogyi jobban illik rád.

- Nem! És, amúgy is, mikor vendég jön, körbe kéne vezetni.

- De te nem az én vendégem vagy, így nem kell körbe vezetnem téged.

- Maradtam volna, inkább az iskolában. – morgolódott. Én meg azon gondolkodtam, hogy az igazgató dumál-e még.

- Na, mentem. – mondtam végül. És elindultam a kert felé. Út közben kikerestem a szekrényből a sportruhámat, mert ünneplőruhában nem túl kényelmes kosarazni. Utána megkerestem a kosárlabdát. A nővérem kifog nyírni. Hogy miért is? Mert a labdám átgurult az ő térfelére ezzel elérve azt, hogy miközben odamegyek, rálépjek néhány ruhájára, feldőltem a sminkes cuccait. És természetesen nem pakoltam össze. Egy fél órát kosaraztam.

- Megjöttem. – hallatszott egy hang az ajtó felöl. Letettem a kosárlabdát és az ajtóhoz mentem.

- Á, csak te vagy az. – mondtam unottan, a nővéremre nézve.

- Hogy érted, hogy csak te vagy az? Én vagy a legcsodásabb ember, a leg…

- Blablabla.

- Hogy vághatsz a szavamba!? Amúgy is, menj az utamból! Megkell igazítanom a sminkem. – mondta és elindult. Miközben ő ment, én azon gondolkodtam, hogy vajon Fogyi hova tűnhetett.

- Dorina! – hallatszott nővérem sipító hangja.

- Mi van?

- Mit csináltál a szoba részemen?

- Csak ott volt a labda, és ezért átmentem érte.

- Átmentél!? Tönkre tetted a drága ruháimat, és feldőltetted a cuccaimat.

- Jaj, de sajnálom. – mondtam gúnyosan.

- Na, jó, hogy is van az szemet, szemért, fogat, fogért! – ordította. Megfogott egy tűt és rohant a kert felé.

- Ne! – rohantam utána. Mivel én atlétikusabb vagyok, az ajtónál utolértem.

- Engedj!

- Nem!

- De! – ordított.

- Csodálom, hogy eddig még nem nyírtátok ki egymást. – jött egy hang mögülünk.

- Dorina, te hazahoztál egy fiút? – kérdezte döbbenten nővérem.

- Nem, de miért lenne az ennyire megdöbbentő?

- Mert rólad van szó. – mondta és hátra fordult. – Uramatyám! – döbbent le még jobban. – Te, te ki vagy? – mondta sokkos állapotban.

- A nevem Domonkos. – mutatkozott be.

- Dorina! – súgott nekem. – Ki ez a nagyon menő, szuper jóképű pasi?

- Ez előbb mondta, süket vagy?

- Jó, nem úgy értem. Hanem, hogy miért van itt?

- Inkább anyáékat kérdezd. – súgtam még neki.

- Nos, az én nevem Zsuzsanna. – mosolygott a nővérem legszebb mosolyával, Fogyira. – Örülök, hogy találkoztuk. De miért vagy itt?

- Én is örülök. – mondta Fogyi mosolyogva. – A szüleid meghívtak nyárra.

- Anya, apa eddig mindig utáltalak titeket, de most tettetek egy, olyan dolgot, amiért nagyon szeretlek titeket! – sipítozott nővérem és berohant a szobánkba, gondolom felhívni barátnőit, vagy ahogy ő szokta mondani barinőit.

- A tesód tök normális. – mondta Fogyi.

- Neked ez a normális?

- Igen, te vagy nagyon fura.

- Akkor, menj és beszélgess vele! – mondtam sértődötten és becsaptam előtte az ajtót. Elkezdtem kosarazni. A kosár mindig megnyugtat és, így hogy már nem csak a nővérem idegesít még megnyugtatóbb.

- Megjöttünk! – hallatszott szüleim hangja. Én meg elkezdtem feléjük rohanni. 

Sziasztok, úgy döntöttem felteszem az egyik írásomat. Szívesen várok kritikákat. 

A nevem Dorina. 16 éves vagyok. Másodikos gimnazistaként élem mindennapjaim. Barna, hullámos, vállig érő hajam van és barna szemem. Átlagos magasságú vagyok. Nagyon szeretek rajzolni és kosárlabdázni. Sokak szerint a kosárba nagyon jó vagyok és a csapatommal már nagyon sok helyezést elértünk. A rajzolást, pedig szabadidőmben szoktam csinálni.  Közepes tanuló vagyok, de ez legfőképpen azért van, mert nem tanulok túl sokat.

Apukám neve Péter. Egy átlagos családapa, aki leszid, ha rosszat tettél, de megdicsér, ha jót csináltál. Ő egy informatikai cégnél dolgozik, ezért sokszor elszokott utazni.

Anyukám: Kinga. Néha már túl komolyan veszi a házimunkát, ezért nagyon kitud fáradni. Ezenkívül még dolgozik is, mint újságíró.

Zsuzsanna a 17 éves nővérem. Nagyon magas és vékony. Szőkére festet, kivasalt haja van és kék szeme. Kiszoktuk készíteni egymást.

Június 15. Az utolsó tanítási nap

Legyen már vége! Az igazgató már négy órája prédikál. Ráadásul 30 fok van és mindenki egy kicsi aulában nyomorog! Komolyan mondom, ha nem állnánk, akkor én biztos bealudnék. Szörnyű és még mindig beszél, és nem úgy tűnik, mintha a közeljövőben abba akarná hagyni.

- Hé, Dorina! – súgott nekem Gabi, az egyik kosaras társam. – Szerinted, még meddig akar dumálni? – kérdezte érdeklődve.

- Nem tudom, de szerintem, még egy jó ideig elfog tartani. – válaszoltam.

- Nem lógjuk el a végét? – kérdezte.

- De menjünk, minél hamarabb szabadulni akarok innen. – mondtam és elindultunk. Sajnos egy tanár meglátott minket.

- Hova, készül a két lány? – kérdezte Kovács tanár úr, aki az egész iskolában engem utált a legjobban néhány kisebb okból kifolyólag.

- Figyelj, Dorina. Háromig számolok utána futás. – kezdett el magyarázni Gabi. – Egy, kettő, Há-rom! – kiáltott fel és elkezdtünk rohanni. Mindketten jó kondiban vagyunk, a kosár, miatt csak pechünkre Kovács tanár úr tesitanár, így elkezdett utánunk futni.

- Taktika váltás, váljunk szét. – mondta és ő elfutott az ellenkező irányra, de a tanár persze, hogy utánam jött. Én meg csak rohantam. Ekkor beleütköztem valamibe és hátra estem.

- Áu! – nyögtem fel.

- Jól vagy? – kérdezte tőlem az, akibe beleütköztem, vagyis egy fiú. Nem láttam még soha az iskolában. Valahogy nem is tűnt idevalósinak.

- Igen, megvagyok. – válaszoltam. – Te, idejársz, mert még soha nem láttalak? – kérdeztem.

- Nem ide járok. Csak egy kicsit eltévedtem. – mondta zavartan.

- Értem. És hova akartál menni? –

- Az északi templomhoz. – válaszolta. Én meg hangosan felröhögtem. – Most min nevetsz? – kérdezte már nagyon zavartan.

- De az északi templom, gyakorlatilag a város másik felében van. – mondtam még mindig röhögve. És ekkor az arca pirossá vált, nagyon vicces volt és ezen még jobban elkezdtem röhögni. – Bocsánat. – mentegetőztem.

- Ez gonosz volt! – mondta dühösen. – Kedvesebben is ellehetett volna mondani! – magyarázott tovább. Nem volt időm hallgatni őt, mert megjelent Kovács tanár úr.

- Bocsi, most mennem kell. – mondtam.

- Várj, hogy jutok el az északi templomhoz? –

- Az ajtónál, várj meg, majd odavezetlek, úgyis arrafelé lakom. – mondta és elkezdetem rohanni. miután sikerült leráznom. Éljen, a kosárlabda! Odamentem az ajtóhoz, ahol már várt rám a fiú.

- Látod, már itt is vagyok. – mondtam lihegve.

- De, miért üldözött? –

- Mert ellógtam, az igazgató beszédének a végét. – mondtam és közben elindultunk.

- Pedig, te pont nem tűnsz lógósnak. –

- Nem is vagyok igazán az, csak most nem bírtam tovább. – magyaráztam neki. - Egyébként, hogy hívnak? – kérdeztem.

- Domonkosnak. Téged? –

- Dorina vagyok. – mondtam. - És mi járatban vagy errefelé? Ha szabad megkérdeznem. –

- Egy családnál leszek egész nyáron. – mondta.

- Az, szívás, itt minden nagyon unalmas. Még az áram is elmegy egyszer legalább a héten. – beszéltem.

- Hát, ja. De a szüleim összebarátkoztak egy párral és mondták, hogy milyen lázadó vagyok mostanában. És a pár felajánlották, hogy ideköltözzek nyárra. –

- Ez nagyon gáz. – mondtam.

- Te mindig kimondod, amit gondolsz? – kérdezte.

- Ja, általában. –

- Még, szerencse, hogy a húgom nem jött. Még az kéne, hogy lányokkal éljek együtt. – mondta.

- Igen, én sem élnék fiúval, már, így is kikell bírnom a folyton nyafogó cicababa nővéremet. – értettem vele egyet. – És a cuccaid, hol vannak? – kérdeztem.

- Azok, már odalettek szállítva. – magyarázta.

- De, akkor sem értem, te hogy kerültél a város másik felébe. – mondtam és ő újra elvörösödött. Én meg elkezdtem röhögni.

- Ne, nevess már! – mondta zavartan.

- De, ha egyszer vicces. –

- Nem, is az! – mondta kicsit dühösen.

- Egyébként, hova mész? – kérdeztem.

- A templomhoz. –

- Jó, azt tudom azon belül?-

- A Faragó utca 7.-be. –

- Na, ne! – kiáltottam fel.

- Mi a baj? –

- Ott lakom…