Ajánlások-Vélemények-Írások-Ismertetők-Tesztek

2017. augusztus 17. 10:19 - Annya

Top 10 animém (aktuális lista)

Mint már régebben is írtam, nálam ezek a listák nagyon sok mindenen múlnak, leginkább a jelenlegi hangulatom, jelenleg nézett anime és sok más tényezőn. Meg hát bárhogy is nézzük nehéz összeállítani pont egy Top 10-es listát. De akkor kezdem is: 

10. Death Note

Nálam örök klasszikus, amit rengetegszer végignéztem már. Talán a hangulatáért és a két főszereplő ellentétes gondolkodásmódjáért szerettem meg leginkább. A végére nem is igazán tudtam eldönteni, hogy L-t vagy Light-ot szeretem jobban, talán egy kicsit Light felé hajlok. Vagyis, hogy egy bizonyos fokig az ő gondolkodás módjával értek egyet, jó oké, nem jó a gyilkolás, de be kell látni, van jó pár ember, akik csak is a halált érdemelnék, de még sem kapják meg... Szóval szerintem egy bizonyos fokig egyet lehet érteni Light-tel. De miután már ártatlanokat is megölt, utána természetesen nem, utána már ő is egy ugyanolyan gyilkos lett, mint akiket ki akart irtani. L, pedig végig egy nagyon elgondolkodtató személy volt, persze addig a részig... Mindennek oka volt, amit tett és mondott. És persze Ryuk-ot se felejtsük ki, mert ő volt az, aki az unalmas pillanatokat is, ami nem volt sok, feldobta. Szóval összegzésbe, szerintem a Death Note egy örök kedvenc, és nem is hiába, aki eddig kihagyta, annak mindenképpen meg kell néznie. 

9. Eyeshield 21

Nos, szerintem ez minden idők legjobb sport animéje, persze vannak ezenkívül is nagyon jók, például: Haikyuu, Kuroko no Basuke, Baby Steps... De szerintem ez az anime bőven túl szárnyalja mindegyiket. Egyszerűen jó volt úgy, ahogy volt minden, a szereplők, a történet, a hangulat. Hiruma, pedig a Top 10 kedvenc szereplőm, című bejegyzés élén állna, annyira megszerettem. :D De tényleg egyik szereplőre sem lehet panasz. És azt ki kell jelenteni, hogy én nem vagyok túlzottan sport rajongó, főleg nem egy olyan sportnak, mint az amerikai foci, de ez nagyon jó volt. Aki teheti mindenképp nézze meg. :)

8. Fruits Basket

Régebben vonakodva kezdtem neki, mivel a rajzolása nem tetszett annyira, de amint megnéztem az első részt, fú úgy fájt a hasam a röhögéstől. Egyszerűen egy fantasztikus vígjátékról van szó, nagyon érdekes karakterekkel, akik ugyancsak szerethetőek. Nagyon érdekes ez az egész horoszkópos dolog is, szóval mindenképp érdemes megnézni. Ráadásképp tartalmazz kisebb romantikus szálat is, amit gondolom a mangában tovább vittek. Egyébként tervezem olvasni a mangáját is csak jelenleg nincs rá időm. És ez az anime sajnos, azon animék egyike, aminek mindenki várná a folytatását, ami nincs... De ettől függetlenül nyújt egy nagyon vicces, a végén kicsit szomorúbb animét, pár órára. 

7. Fushigi Yuugi

Pár éve, amikor először láttam azonnal azt gondoltam, hogy ez egy kiváló alkotás, de ez nem is csoda miután a mangájának szerzője, Yuu Watase, akinek olyan műveket köszönhetünk, mint az Ayashi no Ceres vagy Arata Monogatari... De ez szerintem jobb bármelyik művénél, és az ovák segítségével már egy befejezett történetet kapunk! Ami ritka animéknél, mondjuk az is meg kell állapítani, hogy ez nem egy mai anime, 95-ös. De ez ne tántorítson el senkit, hiszen nagyon izgalmas és eseménydús történet, aminek nagyon szép, különleges rajzolási módja van, mindenképpen érdemes legalább egyszer megnézni, legalább egy darabig lefoglalja az embert. 

6. Ghost Hunt

Ennek az animének, mint a Death Note-nak van egy különleges hangulata, ami végig kíséri az animét, így nem csoda, hogy egy idő után nagy kedvencemmé vállt. Mindig is érdekeltek az ilyen szellemes történetek, de talán ez a legjobb mind közül, amit valaha láttam. A szereplők érdekesek, és pont olyan rejtélyesek, mint amilyennek lenniük kell. A szellemek kellő képen ijesztőek, néha még én is megijedtem, pedig ez rám nem annyira jellemző, mindenesetre egy percig sem bántam meg, hogy megnéztem. A hangulatát talán leginkább a Hell Girl-éhez tudnám hasonlítani, ami ugyancsak egy jó anime. Aki szereti a szellemes, kicsit hátborzongató történeteket, annak ez egy kötelező darab. 

5. Hana Yori Dango

Lehet úgy gondoljátok, hogy ebben a listában sok régi anime van, és nagyon igazatok is van, ennek van egy nagyon hosszadalmas indoka, még pedig, hogy a régi animék általában sokkal kidolgozottabbak, érdekesebbek és izgalmasabbak, mint a mai sablonos animék, amelyek legtöbbjében alig történik valami és mégis kiadnak hozzájuk több évadot, míg más animék, amik nem lennének sablon sztorijúak, maximum egy ovát kapnak. Szóval összegzésben a régiek általában jobbak, de ez nem jelenti azt, hogy a maiak közül egyet sem szeretek, egyszerűen a régebbiek csak jobban lekötnek, meg hosszabb időre, mivel például a Hana Yori Dango-nak 51 része van! És hozzáteszem, mindegyik rész izgalmas és tovább viszi a történetet, nagyon szeretem, hogy Makino nem az a félős kis visszahúzódó karakter, mint a shoujo-k nagy többségében. Ez egy olyan darab, amit minden shoujo kedvelőnek meg kéne néznie. 

4. Itazura na Kiss

Talán ezt mondanám az egyik legkedvencebb romantikus animémnek. Egyszerűen minden meg van benne, ami kell egy shoujo-hoz. Óriási romantika, egy rideg srác, akit meg kell változtatni és persze cikis pillanatok. Ez az anime úgy ahogy volt, fantasztikusan volt felépítve és ritkaságra menően, ez végig vitt egy egész életet. Minden szereplő jól kidolgozott és nagyon beleillenek a történetbe. Amikor elsőként néztem nem mertem továbbnézni az esküvő után, mivel attól féltem, hogy utána ellaposodik a történetet, de órásit tévedtem, utána még izgalmasabb lett a sztori. Mindenképpen ajánlom mindenkinek, tényleg nagyon megéri megnézni. 

3. Marmalade Boy

Igazából ezt ugyanannyira szeretem, mint az előzőt, leginkább ugyanarra a helyezésre tenném őket, mivel ez is shoujo, de ezt más miatt szeretem. Ezt a fordulatossága miatt, imádom borzalmasan. Egyszerűen hihetetlen, hogy az ember élete egyik pillanatról a másikra mennyire megváltozhat. És a rajzolását jobban szeretem, mint az Itazura na Kiss-nek. És ha ez még nem lenne elég ez az anime 76 részes!!! Ami nem riasszon el senkit, mivel minden része nagyon eseménydús, a hangulata pedig kiváló. Azoknak ajánlanám, akik tudnak időt szánni arra, hogy animét nézzenek, egy olyat ami tele van romantikával és drámával.

2. One Piece

Örök kedvenc, a szereplők, a humora, a története, a rajzolása mind kiemelkedő. Ugye a történet még nem befejezett, így folyamatosan nézem, a legújabban megjelenő részeket, most már több mint 800 résszel rendelkezik, ami egy shounen-nél nem annyira durva. Ezt az animét három évvel ezelőtt kezdtem el nézni, és nem bántam meg, hogy elkezdtem, egyszerűen jó, ahogy van, vannak humorosabb részek, de van igazán drámai és jó sok traggikus, egy régebbi bejegyzésemben volt is szó a karakterek múltjáról, amik nagyon szomorúak. Mindenkinek ajánlom, aki szereti az ilyen műfajú műveket, nem fog csalódni. 

És az első:

1. Skip Beat! 

Az animéje és a mangája is úgy, ahogy van fantasztikus. Kyoko az egyik legjobb karakter, akivel valaha animében találkoztam, igazán talpra esett, de néha érzelgős is, de ez így van jól. A történet maga is nagyon érdekes és fordulattal teli, és megmutatja az embernek, hogy kitartással nagyon sok mindent el lehet érni. Sajnos ez az anime, nagyon durván félbe lett hagyva, sok ember csalódására, nem túl valószínű, hogy valaha folytatása lesz, de van egy nagyon szuper mangája, ami még futó mű, és nagyon ajánlom azoknak, akik folytatni szeretnék ezt a szuper animét. 

Ez a Top 10-es listám, most inkább shoujo-s lett, de ez nem jelenti azt, hogy csak ilyesmiket szeretek nézni. Még néhány pluszt tennék ehhez a listához:

+ 1. Mayoiga- ezt a magyar rajongók nagyon lehúzták, pedig egy igazán érdekes, félelmetes és elgondolkodtató műről van szó. Sajnos ezt valamiért a magyarok nem annyira értékelik, de én mindenképpen ajánlom a megnézését. 

+ 2. Yamato Nadeshiko Shichi Henge- ez egy nagyon humoros shoujo, mely egy lány csalódásából indul ki, és megmutatja, hogy igazán meg lehet változtatni egy embert. Eleinte a rajzolás furcsa lehet, de meg lehet szokni, egyébként meg egy kiváló shoujo. 

+ 3. Yuu Yuu Hakusho- ez egy elég régi shounen, melyet nemrégen néztem végig, fent van magyar szinkronnal. Nagyon szeretem a karaktereket és fejlődésüket. 

+ 4. Nodame Cantabile- egy komolyzenés shoujo, több évaddal, mi kell még? 

+ 5. Boku Dake ga inai Machi- egy nagyon elgondolkodtató és izgalmas anime, ahol a srác megváltoztatja a múltját. Nagyon durva anime volt, melynek folyamatosan azt néztem mikor jelenik meg a következő része, nem csoda, hogy a magyarok körében annak a szezonnak a kedvence lett. 

+ 6. Lovely Complex és Kaleido Star- ez a kettő volt nekem az első animéim, ez szeretették meg velem, mindenképpen ajánlom a megnézésüket. 

Remélem tetszett a bejegyzés, kommentbe leírhatod a saját listádat is. :) 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://anna8.blog.hu/api/trackback/id/tr5612756224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rejtélyes 2017.08.18. 00:08:40

A teljesseg es sorrend igenye nelkul az en listam:
- Slayers
- Ranma 1/2
- No game, no life - Geek-ségem miatt most ez az egyik top :)
- One punch man
- Kobayashi-san chi no maid dragon
- Irresponsible Captain Tylor
- Cowboy Bebop
- Nodame (nekem is)
- Ouran high school host club
- Assassination classroom
Ajánlások-Vélemények-Írások-Ismertetők-Tesztek
süti beállítások módosítása