Sziasztok, úgy döntöttem felteszem az egyik írásomat. Szívesen várok kritikákat. 

A nevem Dorina. 16 éves vagyok. Másodikos gimnazistaként élem mindennapjaim. Barna, hullámos, vállig érő hajam van és barna szemem. Átlagos magasságú vagyok. Nagyon szeretek rajzolni és kosárlabdázni. Sokak szerint a kosárba nagyon jó vagyok és a csapatommal már nagyon sok helyezést elértünk. A rajzolást, pedig szabadidőmben szoktam csinálni.  Közepes tanuló vagyok, de ez legfőképpen azért van, mert nem tanulok túl sokat.

Apukám neve Péter. Egy átlagos családapa, aki leszid, ha rosszat tettél, de megdicsér, ha jót csináltál. Ő egy informatikai cégnél dolgozik, ezért sokszor elszokott utazni.

Anyukám: Kinga. Néha már túl komolyan veszi a házimunkát, ezért nagyon kitud fáradni. Ezenkívül még dolgozik is, mint újságíró.

Zsuzsanna a 17 éves nővérem. Nagyon magas és vékony. Szőkére festet, kivasalt haja van és kék szeme. Kiszoktuk készíteni egymást.

Június 15. Az utolsó tanítási nap

Legyen már vége! Az igazgató már négy órája prédikál. Ráadásul 30 fok van és mindenki egy kicsi aulában nyomorog! Komolyan mondom, ha nem állnánk, akkor én biztos bealudnék. Szörnyű és még mindig beszél, és nem úgy tűnik, mintha a közeljövőben abba akarná hagyni.

- Hé, Dorina! – súgott nekem Gabi, az egyik kosaras társam. – Szerinted, még meddig akar dumálni? – kérdezte érdeklődve.

- Nem tudom, de szerintem, még egy jó ideig elfog tartani. – válaszoltam.

- Nem lógjuk el a végét? – kérdezte.

- De menjünk, minél hamarabb szabadulni akarok innen. – mondtam és elindultunk. Sajnos egy tanár meglátott minket.

- Hova, készül a két lány? – kérdezte Kovács tanár úr, aki az egész iskolában engem utált a legjobban néhány kisebb okból kifolyólag.

- Figyelj, Dorina. Háromig számolok utána futás. – kezdett el magyarázni Gabi. – Egy, kettő, Há-rom! – kiáltott fel és elkezdtünk rohanni. Mindketten jó kondiban vagyunk, a kosár, miatt csak pechünkre Kovács tanár úr tesitanár, így elkezdett utánunk futni.

- Taktika váltás, váljunk szét. – mondta és ő elfutott az ellenkező irányra, de a tanár persze, hogy utánam jött. Én meg csak rohantam. Ekkor beleütköztem valamibe és hátra estem.

- Áu! – nyögtem fel.

- Jól vagy? – kérdezte tőlem az, akibe beleütköztem, vagyis egy fiú. Nem láttam még soha az iskolában. Valahogy nem is tűnt idevalósinak.

- Igen, megvagyok. – válaszoltam. – Te, idejársz, mert még soha nem láttalak? – kérdeztem.

- Nem ide járok. Csak egy kicsit eltévedtem. – mondta zavartan.

- Értem. És hova akartál menni? –

- Az északi templomhoz. – válaszolta. Én meg hangosan felröhögtem. – Most min nevetsz? – kérdezte már nagyon zavartan.

- De az északi templom, gyakorlatilag a város másik felében van. – mondtam még mindig röhögve. És ekkor az arca pirossá vált, nagyon vicces volt és ezen még jobban elkezdtem röhögni. – Bocsánat. – mentegetőztem.

- Ez gonosz volt! – mondta dühösen. – Kedvesebben is ellehetett volna mondani! – magyarázott tovább. Nem volt időm hallgatni őt, mert megjelent Kovács tanár úr.

- Bocsi, most mennem kell. – mondtam.

- Várj, hogy jutok el az északi templomhoz? –

- Az ajtónál, várj meg, majd odavezetlek, úgyis arrafelé lakom. – mondta és elkezdetem rohanni. miután sikerült leráznom. Éljen, a kosárlabda! Odamentem az ajtóhoz, ahol már várt rám a fiú.

- Látod, már itt is vagyok. – mondtam lihegve.

- De, miért üldözött? –

- Mert ellógtam, az igazgató beszédének a végét. – mondtam és közben elindultunk.

- Pedig, te pont nem tűnsz lógósnak. –

- Nem is vagyok igazán az, csak most nem bírtam tovább. – magyaráztam neki. - Egyébként, hogy hívnak? – kérdeztem.

- Domonkosnak. Téged? –

- Dorina vagyok. – mondtam. - És mi járatban vagy errefelé? Ha szabad megkérdeznem. –

- Egy családnál leszek egész nyáron. – mondta.

- Az, szívás, itt minden nagyon unalmas. Még az áram is elmegy egyszer legalább a héten. – beszéltem.

- Hát, ja. De a szüleim összebarátkoztak egy párral és mondták, hogy milyen lázadó vagyok mostanában. És a pár felajánlották, hogy ideköltözzek nyárra. –

- Ez nagyon gáz. – mondtam.

- Te mindig kimondod, amit gondolsz? – kérdezte.

- Ja, általában. –

- Még, szerencse, hogy a húgom nem jött. Még az kéne, hogy lányokkal éljek együtt. – mondta.

- Igen, én sem élnék fiúval, már, így is kikell bírnom a folyton nyafogó cicababa nővéremet. – értettem vele egyet. – És a cuccaid, hol vannak? – kérdeztem.

- Azok, már odalettek szállítva. – magyarázta.

- De, akkor sem értem, te hogy kerültél a város másik felébe. – mondtam és ő újra elvörösödött. Én meg elkezdtem röhögni.

- Ne, nevess már! – mondta zavartan.

- De, ha egyszer vicces. –

- Nem, is az! – mondta kicsit dühösen.

- Egyébként, hova mész? – kérdeztem.

- A templomhoz. –

- Jó, azt tudom azon belül?-

- A Faragó utca 7.-be. –

- Na, ne! – kiáltottam fel.

- Mi a baj? –

- Ott lakom…